szorgos hétköznapok

gondoltam írok - ha esetleg még olvassa valaki.

Hugocskám meglátogattuk másfél hete, megnéztük, milyen is az az olasz élet. mit ne mondjak: kurvajó :P ott szerettem bele, mikor leszálltunk a vonatról szombat éjjel ( a vonat 20!! perccel korábban ért be, mint az a menetrendben volt, és Bologna és Firenze között nem állt meg sehol! ), keresztülmentünk a városon, s mindenfelé partiztak a népek az utcákon. A Santa Croce előtt annyi ember volt, amit én csak fesztiválon láttam összegyűlni! Állat! Mindenki robogóval jár, aki kocsival, az is csak valami kicsivel álétalában, merthogy naggyal el sem férne sehol. külön parkolók vannak a robogóknak, és kb minden mm2 le is van parkolva! közlekedésnél egyre kell figyelni: épp ne jöjjön semmi, mikor elindulsz! a lámpa az utcai díszítés, a táblák végképp, és járda legtöbbször gyakorlatilag nincs. a város maga csodaszép, ezt annak ellenére is sikerült befogadni, hogy a vasárnapot gyakorlatilag végigeste az eső, napözben csak esés, este már szakadás formájában. ez azért nagyon nem tántorított el bennünket, de azért kissé leharcolt. másnap szerncsére sütött a nap is, néha még a kabát is lekerült rólunk. S kedden addig végig jó idő volt, míg a délelőttöt benn töltöttük egy múzeumban, s aztán visszatértek az atomszürke felhők, s végül az enyhe esőszitálás is, míg a maradék erőinkkel Bolognát vettük be 2,5 h alatt. az engem annyira nem fogott meg, irgalmatlan zsúfolt és zajos volt, ez nelem előrevetítette, h nyáron elviselhetetlen. firenze viszont szép is, jó is, barátságos is. mondjuk a belvárosban a zöld még az épületekre festve sem látható kb., netán egy-egy templom kertjében. a ponte vecchio-n a világ összes pénzét el lehetne költeni, és az ott felhalmozott ékszermennyiség vszeg több, mint a magyar állami vagyon... a Boboli kert sem lehet rossz mikor kilevelesednek a fák, így sem volt épp csúnya. a szent márk múzeumot pedig ajánlom mindenkinek! :) a dóm az pedig valami csodálatosan jól díszített műremek! mind kívülről, mind a festmény a kupolában! csaz azt elnéztem volna órákig!

holnap meg megyünk siófokra, hotel anyámtudja, 4csillagos remek, s konferencia címen leesszük meg leússzuk a grantot.... no comment.


még élek :)

Azt igértem írok majd, de aztán nem találtam a belinkelésre keresett sorozatrészt, meg a lelkesedés is elszállt. Általában elszáll, az ébrenléttel együtt.

De mindenesetre, ha belinkelni nem is tudom, a keresett rész: Így jártam anyátokkal, 3. évad, 16. rész. Bár gondolom így senki nem fogja megkeresni. Mindenesetre ahogy halad az ember előre élete tengerén, rájön egyre s másra, pl arra is, hogy a jelenetben maró valóságalap van. Ezt egy buli margójára kívántam volna írni.

Amúgy az élet megy. Valahogy. Igazából azt is írhatnám, hogy jól, de valami nem hagyja. Persze én mindennel elégedetlen vagyok. Talán.

Épp most jött meg Kittyke tesója, akit már mindenki várva várt. Ugyanannyira, mint az inkubátorok tesóját, de az még nem jött meg, és valószinű, hogy március végéig nem is fog, ami baj, lassítja a haladást, és feszültséget okoz. De most legalább haladnak a dolgok, ezen a héten mindenképpen, s boldog lennék, ha a szállítók nem szednék szét a protokol közepén Kittyt, mert akkor még az is lehet, h 8ra végzek is….

Kaptam szép virágot, tényleg szépet, kis lila csokrot borostyánlevéllel, valószínűleg valami mini írisz, meg egy vajszínű-bordószegélyű szirmos szegfűt. Nem tudom kitől, de köszönöm. J


hátha idén valami sikerül...

semmi kedvem ma visszabaktatni szegedre. dehát... az élet nem kívánságműsor, ugyebár... de azért már előre hiányzik a szépen otthonosan berendezett kis szobám, a sok színével, meg a rakat felhalmozott emlékkel, a képeslapjaim, a könyveim, még ha fel is cseszi az agyam, h a világért nem lehet benne elférni. :P ehh. most meginn mind ittmarad a hugom martalékának, akivel ugyan közöltem, h nem bánnám, ha nem úgy viselkedne, mintha itt minden az övé lenne, de ez nem hiszem, h nagyon gátolni fogja ebben. mostanra nagyjából mindent visszaszereztem tőle, csak a gitártokom kell még lemosatnom, s most újra minden veszni fog.

valamint megint bőséges ideig esélyem sem lesz, h lejussak Vanyarcra. ez pedig igazán nem jó. leginkább ez nem jó. bár Gábor kiakadt legutóbb is, h nekem ott mindig szar kedvem van. persze, mert ha épp ott vagyok egy napot, akkor még jobban szembetűnik, h ez itt mennyire jó, s aztán megint nem mehetek arra hónapokig. :P

csak valahogy sikerüljön helytállnom holnaptól :S:S:S vacc...


Elmentem vadászni

Elmentem vadászni, Cipó meglőtte, Márta hazavitte, aztán az egész zsákmány ott rohadt, ahol volt, mert nem volt, aki megsüsse és megegye.

Valamit ki kellett találni. Mindenképpen nekem kellett elmennem vadászni, mert van érzékem hozzá, jól tájékozódom és sokat tudok a vadakról. Cipó meg a legjobb célzó köztünk, úgyhogy a meglövést sem lehet másra bízni.

Kipróbáltuk, hogy nem megyek el vadászni, és Cipó helyben lövi meg a vadat, de semmi állat nem jött felénk, nem volt mit meglőni.

Újra elmentem vadászni, Cipó meg is lőtte, Márta meg helyben megsütötte. Ez már egy fokkal jobb volt, de még mindig megrohadt a zsákmány – ha később is –, mert nem volt, aki megegye.

Nem tehettünk mást, elmentem vadászni, Cipó meglőtte, Márta meg helyben megette. Így már nem veszett kárba a vad, csak Mártának nem volt ínyére a dolog: a nyers zsákmányt csócsálva vér és húslé csorgott a szájából, arcára neves tollak tapadtak.

Néha jól jönne, ha nemcsak hárman lennénk. (P.Gy.)


Csak nem...

s biológus leszek!

Valamint gazdagodott az életem Soma kistestvérével, s ez mind jól is van így. (8 soros, sötétkék Martens apróság.)


még az is lehet, hogy....

... biológus leszek.

ma adtam magamnak még egy esélyt. meg a rendszer. vagy valami más :D szóval sikerült ténylegesen az interjú, lévén hogy ma mindkét személy megjelent. merthogy tegnap csak én. evolúciós rendszerbiológiai csoport. húúúú.... na majd jövő hétre kiderül, hogy mi is lesz ebből. megállapítandó, h az első olyan interjú, ahol (így elöljáróban) a dolog minden részlete tetszett, a meló is érdekes, s a fogadtatás sem a lehető leglekezelőbb. határozottan pozitív, s ennek kapcsán a résztvételem is felülmúlta eddigi teljesítményeimet. megintcsak húúúúú.....

ha meg nem akkor életbe lép a kettes számú variáció: január mindenképpen valahol máshol. Nyitrán. hogy valami emberiségnek hasznos dolgot is tegyek, valamint magamnak hasznosat is. cél ez esetben a nyelvvizsga elérése. főleg akkor ha nem sikerül a februártóli félévre számított terv: külföld. valami európa. vagy messzebb... ??

ez esetekben a decembert odahaza + Vanyarcon töltöm, s végre megtanulok rendesen varrni.

jövő héten ...

megjegyzés a múlt hétvégéhez. Vanyarcon remekjó volt. tényleg. nagyon. végre igazán pihentem is már olyan értelemben, hogy az agyamban levő teljes káoszt sikerült kiirtani. jólvan. :P megritkítani :D de ez is jó ám, higgyétek el ;) ekkor agyaltam pl ki pontosan a jövő félév terveit. vagy legalábbis mindenképpen pontosabban, mint ahogy eddig az agyamban voltak.

ez után jött a vasárnap, s a várva várt (?) színház. noss... az első felvonás után nem igazán tetszett, de valahol a szívem mélyén azt reméltem, hogy jobb lesz a folytatás. nem lett jobb. NAGYON nem. maradjunk annál, hogy no comment, s ez így szép visszafogott reakció arra, amit ott láthattunk. NAGY élmény volt.

nyénnye macskái tüneményesek. és meglepő módon hatalmasak! gondolatban összehasonlítva Gábor macskájával, ami csak pár hónappal fiatalabb, meg kellett állapítanom, h jócskán eltérés van a két populáció között. mocskos kis dögök :)


amikor az álom valósággá válik :)

Levadászott disznót főzök erdőben szedett gombával! (A disznót nem én lőttem :D) Nyamm! Régesrégen álmom....! Azért otthon főzőcskézni nem olyan rossz. (Amíg van miből...)

(Szépséghiba, h Gábor paradicsomot akar bele, nagyon, de én főzök, míg ő műhelyezik... :P Uuuupsz...)

Másegyéb: ezennel aktív bolttulajdonos lettem meskán. ld. www.meska.hu/armand ;) a karrierem fényesen ível felfelé. Egész marketingtervem van! ;) (na jó, még kicsit kezdő, de ma érzem, h én vagyok a nyerő! :)  )

S holnap nekilátok második megrendelésem elkészítésének is. :)

Awesome!


szerda

itt vagyok. még élek. egy kissé. csak a jelentkezés nem nagyon megy. a kevés élet miatt. de most éppen úgy gondolom, hogy lehetne rosszabb is. (máskor meg éppen nem)

szeged cityben a munka még mindig csak úgy dől az ember után. szarvasra nem megyek. azért sem mert nem vettek fel. meg azért sem, mert rémes arra a közlekedés. valószínűleg nagyot szívtam volna vele. lehet, hogy a meló az jó lett volna, de egy kissé egyedül lettem volna. azt meg az én idegeim rosszul viselik. nagyon. úgyhogy vagyok szegeden, munka nélkül. két szűkös hónapra van pénzem, de hogy aztán mi lesz. majd valami. nem akarok hazamenni. s nem is fogok. pályáztam szbk-ba. csak kár h a kiírt álláshoz nem értek. de nem baj. jó lesz. :) ha mégis behívnak interjúra előtte valami masszív tréninget végzek, hogy meg tudjak szólalni idegen, nagy emberek előtt, aiknek el kell adnom magam. mert abban nem vagyok jó. még. rettegj világ.

végre eljutottam addig, hogy pár példányban kinyomtattam a plakátomat, kiraktam a biolban, ha átmegyek majd az szbkban, s ha a Marusz nem rak nekem keresztbe, kijut a károlyiba is. fejleszteni kéne. már eldöntöttem, h nekilátok a meskának is, csak mikor a legnagyobb elhatározásban voltam, nem tehettem semmit, mivel a Julis gépéről nem tudok belépni. az agyamig nem jut el h ennek mi lehet az oka, de ez van. befejeztem a második lombikomat is, meg vagyok vele igazából elégedve. most egy lila medál van folyamatban, ha hazamegyek befejezem. holnap be kéne őket fényképezni.

a hétvége remek volt. végre nem agyaltam a munkán. különben is mentek a dolgaim a maguk útján, én megtettem amit lehet, beadtam a pályázatot. szóval Dunafalván voltunk, pátyolgattam a nyulam, aki végre jobban van sokkal, csak szegény fél fülére kónya maradt, meg a macskákat, a mogyit, aki lassan nagy macskává kezd előlépni, mivel megjött az újulat két szürke szőrcsomó képében. átrendeztem a gerléket egy másik ketrecbe, s így szétszedve a válaszfalat a galamboknak van annyi helyük, hogy megforduljanak. a kicsi sajna nem tud repülni, jó volna ha megtanulna.. :S a gerléket meg félő, hogy elviszi a tél. a kutyák még mindig hülyék, de mostmár nem törődöm velük. hétfőn meg kirándultunk egy jót a jóidőden, s begyűjtöttünk sok finom gombát, meg egy vaddisznó koponyát, ami baromi nagy. s e mellett, miután meg lett mosva, bármi is szabadult ki belőle, az baromi büdös....


A Meskával igazából az a bajom, h ha oda felnyomok valamit, azt máshol nem hirdethetem. És ez azért hátrány. Az igaz, hogy többen ismerik, mint ha kreálok egy honlapot, de nagyobb is a konkurencia. Dilemma. Terveim szerint egyeztetek az informatikusommal. Csak még egyiket sem sikerült elérnem. Folyamatban.

Álláskeresés? Shit..... Örülök, hogy a környezetvédelem s ami netán kapcsolatos lenne vele és két év egyetemi szakirányú képzéssel sajátítottam el, mindenhol lelkes önkéntes munka. Ez olyan szívhezszóló!


hétfő....

A mai nap is jó. Mint mindegyik. De! Megtaláltam az első automatát, amelyik elfogad 200-ast! Zseniális! És lőn kávé! :)  Tanulság: soha ne add fel! (Bölcsen hangzott mi? Mintha így élnék... )

Szívesen bemutatnám nektek Marci, az örömegeret, de sajna nem tudok képet csinálni, s csak mára kaptam meg. Jól is jött! Mert ma megint éltem, "such a looeser", fenn hagytam az álombuszon (értsd.: préselődve állás Baja-Szeged) a tegnap kapott esernyőmet. De aztán úgy döntöttem, h ha már úgyis kell vinni a biciklit életre kelteni, megkérdem azt is. S hogy hogy nem, egy óra múlva indult vissza az a busz. Innentől már csak egy órát kellett dekkolni, h megszerezzem. De igen, sikerült! S szegény biciklim is elindult az újraéledés rögös útján. Megérdemli. S még így is olcsóbb, mint a bérlet... :P

Még jó, hogy a hétvégen végig esett az eső, különben még valami értelmeset is csinálhattunk volna. így csak próbáltuk kúrálni magunk (oly sikeresen, h már a tüdőm is megtámadva) s kénytelenek voltunk filmet nézni. SW pipa. Be kell valljam, kezdett tényleg tetszeni. Csak az uccsó rész szőrállatai rettenetsokan voltak és rettenetidegesítők. Az nem kellett volna, igazán.

Epica jegyek megrendelve. Semmi meg nem állíthat. "Here they come!" :D (kivéve, ha anyám nem veszi át a jegyeket...)


Régebbiek | Végére »

balinto 2006